A beszakadt pöcegödör tetejét az önkormányzat lebontatta, majd lefedetlenül hagyta. Az Adonisz utca lakói több mint fél éve élnek bűzben.
A vízdíj 5,7, a csatornadíj legfeljebb 20, a szemétdíj pedig körülbelül 10 százalékkal emelkedhet jövőre.
A kormány döntése értelmében 3,7 milliárd forint áll rendelkezésre a budavári Mátyás-templom rekonstrukciójára 2005 és 2007 között. Mint mondta, a felújítást kizárólag állami forrásokból finanszírozzák.
Dátum nem szerepelhet utcanévben, ezért a városligeti majálisok helyszínéül szolgáló napozó rét viselheti a Május 1. nevet.
Demszkyre, ha most lennének a választások, 36 százalék szavazna a Szonda Ipsos szerint.
Budapest vezetése jövőre 13 milliárd forintot szán útrekonstrukciókra, ez épp háromszorosa az idei keretnek.
A főpolgármester-helyettes elismeri, hogy 1990 után "szem elől tévesztették" a Liget téri aluljárót és környékét. A szolgáltatóház romos lett, az aluljáróba hajléktalanok költöztek, embert is öltek már itt, a járókelők zebra híján inkább a száguldozó autókat kerülgetik, de hamarosan minden szép és jó lesz.
A fővárosi SZDSZ azt ígéri, ha az ellenzék nem változtat politikáján, ők is "lépni fognak".
A légitársaságok 2005-től zajvédelmi díjat fizetnek, a pénzből szigetelik a vecsési házakat.
Budapest első embere nem ad egyértelmű választ arra, hogy 2006-ban újra elindul-e a főpolgármesteri tisztért.
A bíróság azonban a városvezetői poszttól is megfoszthatja a főpolgármestert.
Kisebb vihart kavart a fővárosi közigazgatási hivatal veeztőjének menesztése.
Demszky Gábor utalva arra, hogy egy európai városhoz európai színvonalú közlekedés illik, közölte: az önkormányzat "a kormány ígéretével a zsebében" felgyorsítja útfelújítási programját.
Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a kormány a jövő évi költségvetésben rögzítse: minden önkormányzati egy forinthoz ugyanennyit tesz hozzá. "Erről mindenképpen tárgyalni fogok Gyurcsány Ferencminiszterelnök-jelölt úrral". A kormány plusz egyforintos támogatására még májusban tett ígéretet Medgyessy Péter miniszterelnök, tette hozzá.
Demszky Gábor közölte: jövőre az önkormányzat a fővárosi utak 5százalékát és a hidak, felüljárók 3 százalékát kívánja felújítani. Egy évben ugyanis ennyi viselhető el nagyobb forgalmi fennakadás nélkül. Az útfelújításra tervezett 12,9 milliárd és a hídfelújítás 3,8 milliárdforintos költségének felét az államtól reméli a főváros. Ez az összeg négyszer több az ideinél.
A Magyar Metró Társaság kifizeti az 1,7 milliós eljárási költséget, ha a zöldek garantálják, nem lesz több per.
A cég tájékoztatása szerint háromezer körüli kilométerrel, használtan vették a VW Touareg terepjárót, amit érvényes szerződéssel jogszerűen adtak bérbe a főpolgármesteri hivatalnak. Wintermantel Zsolt frakcióvezető-helyettes, országgyűlési képviselő egyebek közt hiányolta azt a kalkulációt, ami alapján szerinte a piaci árnál jóval olcsóbban, napi 4500 forintért adták bérbe a fővárosnak ezt az autót. A politikus érdekesnek tartotta, hogy a főpolgármester korábbi kijelentéseivel ellentétben a bérleti díjat nem ő, hanem a főpolgármesteri hivatal fizette.
Budapest jövőjéről egyeztetett a kormányfőjelölt a fővárosi szocialistákkal, a találkozó után azonban konkrétumokat nem árultak el.
Az SZDSZ-es frakcióvezető szerint az ellenzék valamit félreért, ugyanis az EP-képviselői mandátum nem számít munkaviszonynak.
Most épp úgy tűnik, hogy 2009-re készül el a Keleti és a Kelenföldi pályaudvar közti első szakasz.
A hármas villamoson az önműködő ajtó odacsukhatja a nyomorult kismamát a büdös kölykével együtt, rátalálunk Közép-Európa babakocsival legnehezebben megközelíthető babakocsiboltjára. Babakocsival teszteltük Budapestet.
A főváros hetvenöt százalékkal emelné a parkolási díjakat, öt év múlva pedig megszűnne az ingyenes lakossági parkolóhasználat is.
A Fidesz segítségével civilek maroknyi csoportja közveszéllyel fenyegetés miatt fordult a legfőbb ügyészhez.
Annyira elszaporodtak a bűncselekmények, hogy a főváros saját "rendőrséggel" vetne véget a káosznak.
Az alelnök felmentési javaslatát egyebek közt azzal indokolta, hogy a főigazgató múlt évi munkájáról szóló beszámolót április 15-ei rendkívüli ülésén nem fogadta el a bizottság. Emlékeztetett arra is, hogy ezt megelőzően, január 15-én, megrovás fegyelmi büntetésben részesítette a testület a gazdálkodás hiányosságai miatt a főigazgatót.
A fideszesek, így az alelnök is, korábban többször bírálta Molnár Lajost, az SZDSZ egészségügyi programjának kidolgozóját különböző nyilatkozataiért. Az MTI a városházi ügyeket jól ismerő, magát megnevezni nem kívánó személytől megtudta, hogy a szabadságon lévő főpolgármester már intézkedett a bizottsági döntés felfüggesztéséről.
Civil szervezetek és a Mazsihisz is tiltakozik több épület bontása ellen. Az örökségvédelmi hivatal egy évre leállította a munkákat.